A Moravicai Értelmiségi Fórum IX. alkalommal rendezte meg 2017. december 15-én Bácskossuthfalván az ECHO Gyermek- és Ifjúsági Központban a Papp Dániel irodalmi estet, illetve került ezen az ünnepségen kihirdetésre a fogalmazás-, esszé- és novellaíró pályázat, valamint a rajzpályázat eredménye. Az irodalmi emlékest első részében az irodalom és a helytörténet népszerűsítése kapott teret. Nagy Tibor történelemtanár Papp Dániel születési helyének rejtélye címmel tartott előadást, amelyben a tanár úr feltárta egyéves kutatómunkája eredményét, hol állhatott egykor Papp Dániel író szülőháza. Dr. Ispánovics Csapó Julianna egyetemi tanár Nőalakok, női sorsok Papp Dániel prózájában címmel mesélt a Papp Dániel munkáiban előforduló nőtípusokról, valamint dr. Ninkov Kovacsev Olga művészettörténész Dudits Andor (1866-1944) a topolyai Sarlós Boldogasszony templom főoltárképének festője életútját mutatta be, aki Papp Dániel kortársa volt.
Az est második részében Virág Kiss Anita, a háromtagú zsűri (Virág Kiss Anita, Tékiss Tamás, Gyantár Lódi Gabriella) nevében értékelte a beérkezett pályamunkákat. Kiemelte, hogy 101 munka érkezett be 16 általános és középiskolából, 13 vajdasági településről (Horgos, Bácskossuthfalva, Bajmok, Szabadka, Tóthfalu, Topolya, Magyarkanizsa, Újvidék, Nagykikinda, Csantavér, Orom, Szentmihály, Kúla). A szervezők örömmel vették tudomásul, hogy 2018-ban újra érkeztek be pályamunkák középiskolákból. 2018-ban három kategóriában (5—6. osztály, 7—8. osztály és középiskola) 14 díj lett kiosztva, három-három helyezés és egy vagy két különdíj. A rajzpályázatra alsó osztályos tanulók küldtek be munkákat, összesen 111 rajz érkezett be 9 általános iskolából (Bácskossuthfalva, Adorján, Magyarkanizsa, Szabadka, Bajmok, Magyarcsernye, Topolya, Csantavér, Péterréve). A rajzpályázatokat is egy háromtagú zsűri (Győrfi Anna, Forró Krisztián és Forró Natália). 6 helyezés és 4 különdíj, összesen 10 ajándék lett kiosztva.
IX. Papp Dániel fogalmazásíró pályázat helyezettjei:
5—6. osztályos kategória:
I. hely: Harmat Csongor (Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa)
II. hely: Rózsa Heléna (Arany János Általános Iskola Tóthfalu Kihelyezett tagozat, Tóthfalu)
III. hely: Fekecs Márk (Ivan Goran Kovačić Általános Iskola, Szabadka)
Különdíj: Farkas Írisz (Vuk Karadžić Általános Iskola, Bajmok)
Bezdán Adrián (Idős Kovács Gyula Általános Iskola, Bácskossuthfalva)
7—8. osztályos kategória:
I. hely: Makszimovity Andrej (Petőfi Brigád Általános Iskola, Kúla)
II. hely: Szabó Rebeka (Csáki Lajos Általános Iskola, Topolya)
III.hely: Pilisi Kolos (Kárász Karolina Általános Iskola, Horgos)
Különdíj: Bicskei Noémi (Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa)
Középiskola:
1. hely: Éter Máté (Dositej Obradović Gimnázium és Középiskola, Topolya)
2. hely: Németh Viktor (Mezőgazdasági Iskola, Topolya)
3. hely: Petrovity Ádám (Paulinum Klasszikus Gimnázium és Szeminárium, Szabadka)
Különdíj: Hegedűs András (Paulinum Klasszikus Gimnázium és Szeminárium, Szabadka)
Bakos Lilla ((Dositej Obradović Gimnázium és Középiskola, Topolya)
Rajzpályázat eredménye:
1. hely: Engi Anabella (Csáki Lajos Általános Iskola, Topolya)
Bacsó Csenge (Csáki Lajos Általános Iskola, Topolya)
2. hely: Kis Emili (Széchenyi István Általános Iskola, Szabadka)
Kelemen Márk (Csáki Lajos Általános Iskola, Topolya)
3. hely: Pilisi Barbara (Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa)
Bata Flóra ((Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa)
Különdíj: Farkas Ivett (Vuk Karadžić Általános Iskola, Bajmok)
Szalma Villő (Idős Kovács Gyula Általános Iskola, Bácskossuthfalva)
Bognár Boglárka (Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Adorján)
Forgó Boglárka (Hunyadi János Általános Iskola, Csantavér)
A rendezvényről senki sem távozott üres kézzel. Minden résztvevő és felkészítő tanár ajándékot kapott (oklevél, alkalmi notesz, örökíró). Az irodalmi est alatt a hallgatók irodalmi kávéházi hangulatban érezhették magukat, mert üdítőitalt és pogácsát fogyaszthattak. A meghívott vendégek és zsűritagok az irodalmi estet követően vacsorával lettek megvendégelve.
A IX. Papp Dániel Irodalmi Estet, továbbá a fogalmazás-, esszé- és novellaíró pályázatot és a rajzpályázatot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 150.000,-Ft-tal (MKO-SRB-1-2018/3-000130-VAL-ELS/001) támogatta, továbbá a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, Topolya Község Önkormányzata és a Helyi Közösség, Bácskossuthfalva.
Köszönjük nagylelkű támogatásukat!