A Moravicai Értelmiségi Fórum keretében alakuló Teleház megnyitó ünnepségét 2001. május 18-án (pénteken) tartották. Az ünnepség keretében vers- és prózamondók valamint a Forgatós együttes lépett fel. A Teleház elsődleges felszerelését az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége a USAID valamint a budapesti Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány DemNet szervezet támogatta 6 számítógéppel.
Az idők folyamán a Teleház saját erőből illetve pályázati forrásokból bővítette eszközkészletét. További számítógépeket, nyomtatót, szkennert, fényképezőgépet és fénymásolót vásárolt a falu lakosainak valamint a kisvállalkozók optimális kiszolgálása érdekében.
Új eszközök a Teleházban
A Moravicai Értelmiségi Fórum 2022-ben a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatán a nemzeti Újrakezdés Program kulturális célú tevékenységeinek támogatása keretében sikeresen pályázott a Moravicai Értelmiségi Fórum működésének és eszközbeszerzésének támogatására, összesen 600.000,00 Ft támogatást nyert.
Ebből az összegből a Teleház gazdagodott két új, korszerű eszközzel: szublimációs prés, amely csészére tud nyomtatni, amíg a másik prés pedig pólóra tud nyomatot rávasalni. Továbbá a 2022-es évben a Teleházas munkatárs bérköltségeinek kifizetéséhez is hozzájárult a pályázat.
Telefon - 024-741-022
E-mail - telehaz.moravica@gmail.com
Teleház Nyitvatartása
Hétfő | 09-13 |
Kedd | 15-18 |
Szerda | 09-13 |
Csütörtök | 15-18 |
Péntek | 09-13 |
Szombat | 09-13 |